vonatpótlóautóbusz

tehát hogyha minden én vagyok azáltal, hogy ami van, az azáltal van, hogy én vagyok és hogy én hogy fogom fel, akkor ha én nem vagyok, akkor a minden sincs, tehát akkor semmi van. én meg attól függően vagyok minden, hogy éppen hol tartok. ilyen alapon viszont mindenki minden, én pedig valaki más mindenének a része vagyok esetleg és ha az a más valaki nincs, akkor az ő mindene sincs és én se vagyok és busz sincs és leső kutya sincs ésatöbbi. jótehát igazából én se vagyok és semmi sincs. csak ebbe nem nagyon gondolok bele, mert egy idő után azt mondom, hogy ez univerzális érintettség folytán nagyon veszélyes rám nézve és ijedtemben szétszaladok. nadeee miért is szarakodunk ezzel hogy nem vagyunk, ha egyszer vagyunk? háátakkor vegyük azt, hogy minden olyan amilyennek hisszük, nem tud nem olyan lenni, mert ha nem olyan, akkor olyanná tesszük. tehát minden léte és milyensége tőlünk függ, és ha mi nem vagyunk, akkor a minden léte és milyensége nem számít eltűnik nincs. tyű. najó mondjuk ez így súlyosan sántítik és szinte minden mondat elejére és végére teszünk három pontot, mert ezek a befejezetlen gondolatok elvezetnek mindenfelől mindenfelé és ilyen végtelenül egymásbaágazó végtelen elágazások mindent magábaszívó rendszere rajzólodik ki, ami ijesztően összeteh.. és rá ne jöjjek valamire, amire ha rájövök, akko– de- úgyhogy inkább mindezt elhallgatva elnapolva elfeledve hátrahagyólag és szétszaladásszerűen futásnak eredek jajongva jaj,. megmenekültem magamtól, menekülj te is!