szabad a gazda
2004.06.03. 01:34 blog 2 hozzászólás
vége a filmnek. el kell teljen egy kis idő. a gyerek kilopódzik a kamrába. nápolyit talál. ó igen, nápolyi. a nápolyi morzsál, de ez most nem számít, ez a nápolyi lesz az. aztán ahogy visszacsukja maga után az ajtót a befőttes üvegek újra magukra maradnak, a kamra fénye elnyelődik a csendben és sötét lesz. sötét - és ennek a sötét kis pillanatnak a magányában huncutul saját tükörképére mosolyog. itt dőlt el minden, ebben az óvatos pillanatban amikor csendben elengedte a kilincset. a nápolyi nem a kedvence, de ha mást nem is, legalább éhségét csillapíthatja. egy szokásosan szörnyű nap után most szörnyű tort ülhet felette és ez az elkövetkező szabadság kezdete. más most nem nagyon maradt.
csalás?
2004.06.02. 15:04 blog még nincs hozzászólás
az úgytevés az milyen dolog? úgytenni, mintha nem tudnék valamiről, ezt elhitetni és amikor kiderül mi az, akkor úgy csinálni, mintha ezt már tudnám és ezt is elhitetni. aztán azt mondani, hogy csak úgycsináltam mintha. és ezt is elhitetni. nem tudom mi értelme van. már rég megmondtam, ez direkt olyan hogy olyan legyen mintha olyan lenne és ne tudd eldönteni hogy olyan-e vagy csak olyannak akar látszani.
kulturális program
2004.06.01. 13:15 blog 1 hozzászólás
tapasztaltam néhány dolgot a tegnapi sörfesztiválon bizony: egyrészt a mulatós zene nem ismer határokat, se istent, se semmit. olyan mint a honlap, bárki csinálhatja, ha van hozzá programja. csak itt szintetizátor kell hozzá. és lesznek is emberek, akiknek ez tetszik. aztán ugye a szépségverseny is jó dolog, biztos dicsőség lehet a sörfesztivál szépének lenni. ezen kívül a megasztárok olyan érdekesek, hogy le kell fényképezni őket, arra nem alkalmas nők is hordanak fekete tangát átlátszó nadrág alatt, nem árulnak rendes jégkrémet és végül baromi drága a sültkolbász. általános tanulság nincs, fenntartásokkal kell kezelni az ilyen rendezvényeket. vagy jobb helyre menni, mint arra mi idejében sort is kerítettünk.
a stílus, mint olyan, benne testet ölt
2004.05.30. 18:24 blog 1 hozzászólás
fekete dzsígekkó póló, farmerdzseki, feszülős női trapézszárú csipőnadrág, rokkercsizma, hosszú őszes haj és arcszőrzet, sörhas. vagy fekete vászonnadrág, piros pulóver valami felirattal, alóla kikandikáló fehér inggallér, centi vastag aranylánc a kettő között, elegánsnak ható cipő, behúzott nyak, lapos tekintet. vannak ilyen emberek is, tudom mert láttam. lehet, hogy kevés inger érte őket, de az nagyon, ez pedig párosult a korlátozott lehetőségekkel. aztán úgymaradtak, mert nem szólt senki. kisvárosi romantika.
relativitáselmélet
2004.05.28. 20:09 blog még nincs hozzászólás
orosházáról és a vasútról még egy dolog szokott eszembejutni. egy orosházi ismerősöm említett egyszer egy fószert, aki a város egyik félreeső vasúti átjárójánál volt bakter. kezelte a sorompót meg mittomén mit kell, közben levelezőn elvégezte a jogi egyetemet és most jólmenő ügyvéd. igaza van. vannak ilyen érdekes szakmák, amiknél csak érdekesebbet tudok elképzelni. ilyen a bakter, a könyvtáros, a fagyiárus, a ruhatáros, fénymásolókezelő, meg stb. aztán van az a jelenet, amikor én megyek a (szerintem) fontos dolgomra és találkozok valami ilyesmi emberrel, és arra gondolok, hogy jé de vicces, nemis tudja nekem milyen fontos dolgom van. aztán eszembejut, hogy nemúgyvanaz, kinek mi fontos, relativitás, bla. megvan nekik is a helyük.
vidám színek, vidám vasút
2004.05.28. 13:18 blog 3 hozzászólás
ez mondjuk unalmas téma, de mindegy… mivel nincs más választásom, ezért sokat vonatozom. például a békéscsaba és szeged közötti mintegy 100 kilóméteres távolság megtétele másfél, kettő, vagy kétésfél-három órába telik, kerekítve. ezek kábé 66 km/óra és 40 km/óra közötti átlagsebességet eredményeznek, ami nem ad okot az örömre. hozzátartozik az igazsághoz, hogy a kétésfél-három órás élménytúrában bennefoglaltatik többek között egy fantasztikus orosházi pihenő, itt mehetünk büfébe, nézegethetünk valami régi malmot, esetleg a buszpályaudvart, mert ilyen látványosságok vannak a közelben. szóval 66km/óra. zé ügynök azt mondta, hogy a frankó új vasút kilóméterét 1 milliárd forintért adják, márpedig zé tudja. ez szerintem meglepő tény, ígyhát gondoltam sorsközösséget kéne vállalni a mávval. a mi mávunkkal. a minap vonatozás közben elő is kaptam nemrégen ócsóért vásárolt olyanis színes ceruzáimat és ábrázoltam a fejlődő mávot elsuhanó vonattal és európai vasút teremtésével, amit természetesen egy varázsló végez varázspálcával, mert teremteni úgy illik. dehát ez csak vízió, hiába ez a szlogenjük. lehet inkább mávéknak is kéne venni ócsó festéket és kifesteni a vonatokat. vidám színek, vidám vasút. ezt jobban elhinném.
a lemezlovas dala
2004.05.27. 01:12 blog 8 hozzászólás
a vonatpótlóautóbusz kultúrális tagozata szűnni nem akaró lelkesedéssel népnevelő-hagyományőrző missziót vállalva tárja a nagyérdemű elé a világ kultúrális csodáit. ezúttal mindenki Tibi Bácsijának, Dévényi Tibornak egykori hatalmas diszkóslágerét idézzük fel, hátha még nem mindenki felejtette el. a nosztalgia könnyeket csal a szemekbe, az élmény katartikus. de a szavak helyett álljon itt Tibi Bácsi fergeteges slágere 1990-ből:
Dévényi Tibor - A lemezlovas dala
Kedves gyerekek, kapaszkodjatok, mert most én fogok énekelni, bizony! Nektek és a lemezlovasoknak. Azoknak a lemezlovasoknak, akik lejátsszák majd ezt a lemezt. Tehát következik A LEMEZLOVAS DALA!
Megszólal a zene, gyere pattanj mint a kő
A jó muzsika felüdít, mint a levegő
Már nyergelem a korongokat, hogy te jól mulass
Én a lemezlovas
Vágtatunk majd nappalokon, s éjszakákon át
Kapaszkodj a partnerembe, fogd a derekát
Táncolni fog mindenki, ha kicsi, ha magas
Még én is, a lemezlovas
Gyerekek a diszkó mindig nyitva áll
Mindenki bejöhet, nincsen korhatár
Aki bátor kezdje már!
Dübörög a zenevonat, cikázik a fény
S minden napra akad új slágerköltemény
Már nyergelem a korongokat, hogy te jól mulass
Én a lemezlovas
Na gyerekek, kezeket föl! TAPS! Nagyon jó!
Ne feledjétek: nézzétek, olvassátok, hallgassátok a Három Kívánságot! Éljen a Három Kívánság!
Gyerekek a diszkó mindig nyitva áll
Mindenki bejöhet, nincsen korhatár
Aki bátor kezdje már!
Dübörög a zenevonat, cikázik a fény
S minden napra akad új slágerköltemény
Már nyergelem a korongokat, hogy te jól mulass
Én a lemezlovas
És most gyerekek, a lemez végéhez értünk. Remélem mindenkinek tetszett és ha tetszett, rakjátok fel mégegyszer! Ne féljetek, nem kopik el a tű. Három Kívánság!
Gyerekek a diszkó mindig nyitva áll
Mindenki bejöhet, nincsen korhatár
Aki bátor kezdje már!
Dübörög a zenevonat, cikázik a fény
S minden napra akad új slágerköltemény
Már nyergelem a korongokat, hogy te jól mulass
Én a lemezlovas
Én a lemezlovas
Én a lemezlovas
Köszönjük, Tibi Bácsi! Köszönjük azoknak, akik lehetővé tették mai műsorunkat!
ki mit tud
2004.05.26. 00:06 blog 2 hozzászólás
szia, jöttem beleszólni az életedbe. szerintem nem úgy kéne, nem azt, nem vele, nem most és máskor se. nem tudsz még mindent és később igazam lesz. majd szólj, ha tényleg.
de mikor dőlnek el dolgok? ki dönti el őket? milyen alapon? mi lesz azután? ki dönti el? miért nem én? miért én? miért ő? miért nem ő? de főleg miért? és egyáltalán mi miért? persze ez megint nem az a valaki, aki bármit is eldöntene. csak a dolgok kapcsolódnak egymáshoz, még ha egymástól független dolgokról is van szó.
szerintem az emberek apróságokon múlnak. kórház, villamos az ovi udvarán, paprika evés trabantban hazafelé, sorban állás az ebédlőben, bombariadó, osztálydiszkó, foci, egy “inkább még nem megyek haza”, szünetek, hallgatások, nemhallgatások, üvöltések, kérdések, válaszok, szavak, pillanatok és pillanatok utáni gondolatok és azutáni percek és napok és hónapok és láncreakciók. minden borul és aztán néha már csak el akarjuk mondani, hogy a dolgok apróságokon múlnak.
a gonosz szarvasosok
2004.05.23. 02:46 blog még nincs hozzászólás
már megint az állatok. na mindegy. van egy gólya nevű hely, ahova tegnap jöttek a szarvasosok. tudjátok volt az amit ilyen szarvassal reklámoztak, hogy a vadász így jött, aztán mégse, meg ilyenek. tökjó volt, bejött két nő ilyen topban és volt náluk pohár meg ez az izé és aztán elkezdték osztani kis műanyag poharakban. és mondta a bogjafejű nő, akit elsőre somának néztem, hogy lehet nyerni, csak kell venni ilyen cuccot kis üvegben, meg jáccani kell. jaés ilyen feliratos poharat lehetett nyerni. hát mi annyira nem voltunk lelkesek, de aztán eszembejutott, hogy van nálam papírceruza és rajzoltam egy szép rajzot, hogy így mi leborulunk ezen termék nagysága előtt és szentként tiszteljük. volt a képen szentély, meg szarvas és vadász, meg az új termék szentül világító neve. ezután odavittem, mondván rajzversennyel lehet-e nyerni. ésakkor jött az, amire nem számítottunk. azt mondta a bogjafejű nő - aki amúgy már korábban se volt szimpatikus - , hogy ahhoz VÁSÁROLNI KELL ilyen kis üveges izét. aha! vagyúgy… úgyhogy szomorúan tapasztalván hogy itt kérem üzletről szól a dolog visszaültem a helyemre és elővettem a sötét színeket és gonosz dolgokkal egészítettem ki a rajzomat.
hello world
2004.05.22. 22:02 blog 4 hozzászólás
rövidtávú memória rulz. mostakkor történelmi pillanat keretén belül megkezdjük a működést. sajnos tüzijátékra és híresemberekre nem futotta a büdzséből, ez egy ilyen dolog. nemtom milyen dolog nem az első bejegyzéssel kezdeni, erről biztos megoszlanak a vélemények, de úgyis az van amit én akarok. vannak dolgok amik még lesznek és vannak amik már vannak, de jobbak lesznek, most azonban be kell érni ennyivel. aztán majd nő az élvezeti érték és a szánk is nagyobb mosolyra görbül és a világ is jobb lesz tőle. nosza.