vonatpótlóautóbusz

<Rocko-> Csak a Pufin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot!
ugye-ugye…

miután a héten megtekintettük Debrecen szórakozóhelyeinek egy részét, úgy döntöttünk tiszteletünket tesszük a közeli Gyula városában, mondván tűzoltózenekari fesztiválon még úgyse gengeltünk. meg úgyis volt ismerős a nyírbátori zenekarban, úgyhogy gondoltuk megtekintjük, hogy mégis mit tudnak. nos, egy ilyen fesztivál áll egy sörsátorból annak minden kellékével, kis bazárocskából, valamint zenekarokból és mazsorettcsoportokból. ez aztán hatalmas örömet okoz a sok embernek. nagynehezen mi is megtaláltuk összekötőnket és beépültünk a nyírbátoriak szurkolótáborába. ez azzal járt, hogy kivártuk az eredményhirdetést, közben néztük a sóműsort és többször tapsoltunk, mert a bátoriak mindenféle díjat nyertek. sőt fődíjat is, úgyhogy jól választottunk. innentől főleg az öröm és az ittasság jellemezte a társaságot - egy ideig a görögök mulattatták a nagyérdeműt, aztán vidám dalolászás vette kezdetét a nyertes zenekar lelkesedésének köszönhetően. ezt a környékbeliek is észrevették, mint azt a járőrkocsi rövid látogatása jelezte. később szétszéledés történt, találtunk szórakozóhelyet, ami “nem egy fényűző hely”, de a tulaj kegyeibe fogadta a nyírbátoriakat, ígyaztán élvezhettük a majdnem élvezhetetlen zenét és az ész nélkül működtetett stroboszkópot. aztán hazajöttünk. végülis a bátoriakat nem hallottuk zenélni, de legalább nyertek és rájöhettünk, hogy a tűzoltózenekari fesztivál nem olyan rossz dolog.

megyek helyekre, látok dolgokat, találkozok emberekkel - figyelek, feldolgozok, gondolkozok mindezen, de így is maradnak olyan dolgok, amiket nem tudok megérteni. lehet, hogy igaza van annak aki azt mondta, hogy nem kell mindennek az értelmét keresni, de ezek elég fontos dolgok. nak tűnnek. és aztán megint várni kell az eredményt.

azért mégiscsak átértékelem az életemet, amikor egyik este apró, semmire sem hasonlító izét találok a lepedőmön, másnap este pedig egy bazinagy lepke parkol a poharamba. nem mintha ezek így lerágnák a fejem, vagy ilyesmi, de nem nagyon akarok ezekkel együtt aludni, meg hát annyi mindent hall az ember manapság - ahogy a jól értesült nyugdíjas mondja. szóval sose lehet tudni. például azt se tudom, hogy kerültek be piciny szobámba ezek a fenevadak. egyébiránt alapvetően kedvelem az állatokat. olyan kivételek vannak, mint a légy, szúnyog, muslica és ehhez hasonló szárnyas jószágok, melyeket terjengős káromkodások közepette igyekszek lemészárolni, ha a szemem elé kerülnek. a lelkiismeretem is nyugodt, ezek szerintem teljesen felesleges állatok. aztán még két dolog jut eszembe, amit nem bírok: az egyik a meztelencsiga, mert az böee, a másik meg a fülbemászó, mert annak olyan neve van, hogy megijed az ember. és én is.

nézegetem a tenyeremet, mintha érdekes volna. de nem az. ez ilyen, csak várok, mert nincsen semmi.

John és Kate óvatosan kinéz a fedezék mögül. A meggörbült, izzó pilótafülkéből egy alak emelkedik ki: a Terminátor. A bőréből és ruhájából alig maradt valami, az is foszlányokban lóg róla, előbukkannak a hidraulikus alkatrészei. Most igazán látszik, hogy félig ember, félig gép.
mindez egy lestrapált terminátorfejjel illusztrálva… nemtom milyen lelkivilága lehet annak aki ilyen mesterien tudja fokozni az izgalmakat, de vannak gyerekek, akik azért vesznek csipszet, hogy hasonlóan lebilincselő etűdöket olvashassanak az ajándékként kapott kártyákon. meg gyűjtik, mint én régen a meztelennénis naptárakat, amiből volt sok, csak aztán az óvónéni elvette. az ajándékba kapott dolgokról annyit, hogy vettem egyszer vagy kétezer forintért egy borotvát és ehhez kaptam ajándékba egy mindenttudó, kulcstartóra erősíthető bicskát. a borotva annyira szuper sokpengés teleszkópos arckövetős mittoménmilyen volt, hogy leugrált a szőrszálakról és lényegében használhatatlan volt, ám a bicskakulcstartót a mai napig használom. kb ez a helyzet a fent idézett terminátorhárom kártyával. tulajdonosa a csipszet már rég megemésztette, meg ami kell, el van felejtve. a kártya viszont még ma is remek szolgálatot tesz könyvjelzőként. úgyhogy örüljünk az ilyen ajándékoknak. én meg most olvasom tovább a könyvet amiből kiesett.

a szabadkára történő buszozásnak nem sok tanulsága van, de azért mégiscsak. annyira mindenképpen rájöhetünk, hogy békés- és csongrád megye alsóbbrendű úthálózata nem igazán alkalmas közlekedésre. talán aszfaltrajzversenyre, de az se biztos. a buszon olyan dolgok voltak, amiket így a helyközi/távolsági közlekedéstől elvárhatunk egy kedd reggelen. viszont vannak ilyen nénik, akik látványosan kilógnak a sorból. ők abból élnek, hogy elzarándokolnak a szabadkai piacra csapatostul, ott vesznek zoknit meg pólót és azt otthon a faluban eladják. vagy valami ilyesmit csinálnak és ezzel kiegészül a nyugdíjuk. namost ezúttal mi is mentünk és máris nem volt ilyen egyszerű a dolog, ugyanis a logisztikai partner (buszsofőr) szegeden bejelentette, hogy a busz bizony elromlott. (pedig ment, de mi nem tudhatjuk amit ő.) a nénik és mi bátran a javítóhelyen történő várakozást válaszottuk, ami a szegedi busztársaság központi telepét jelentette. óhát örültünk, mert volt vécé és hányásszag az előtérben. ezt az ott várakozó néniosztag jól viselte, mi pedig nem, úgyhogy inkább kint néztük hogy milyen sok busz jön. aztán egyszercsak kész lett a busz, és elindultunk a határ felé. itt már egészen kicsúcsosodtak dévidhasszelhoff hatalmi vágyai. dévidhasszelhoff amúgy olyan volt mint a nénik, csak éppen ő egy kicsivel fiatalabb férfi volt és olyan haja volt mint a mics bjukenennek néha. később amúgy mást is csinált, nem csak okoskodott és hőbörgött. szóval egészen úgytűnt nekünk, hogy ő valamiféle utazásszervező. aztán volt mindenféle akadékoskodás a javítási hadművelet után, hogy ki hogy honnan hova mire mennyi idő alatt és visszafelé. a két órás késést a néniosztag végül a lerohanásos taktika alkalmazásával próbálta kompenzálni: felosztották a terepet és a beszerzendő árukat egymást közt. de aztán mégse érte el mindenki a buszt visszafelé. mer ők nem lazáak. mellesleg a szabadkai piacon sokminden van olcsón és mindet el akarják adni. úgyhogy elköltöttük a pénzt és ettünk finomat, csak szétesett és taxiztunk régi mercivel és csaltunk a peronjeggyel a zállomáson, mert nem volt elég dínárunk és aztán a villamoson is szegeden, de ott másért. ám az egész utazás legnagyobb haszna mégiscsak az volt, hogy rájöttem, hogy a pumának van füle. mert én aszittem hogy nincs, de aztán ellenőriztük a szegeden a sportboltban és tényleg. ez nekem tényleg új, elnézést. de azért a szabadkai pumáknak tényleg furcsa fülük van.

a lámpa hangulatvilágít, a gitár pengődik a winampban, az irc emelgeti a sorokat, a hajszárító fodrozza a forró teát, kint meg már körülbelül esik az eső, ami alatt nem sokára át fogok menni, hogy egy másik helyre kerüljek innen, mert ott már emberek várnak. ugyebár. közben elfogyott a tea, lovasi éppen üvölt, még elzavarok egy muslicát az ujjamról és befejezem a mondatot ponttal. pararam.

ó babáim, osztani jó. hátszóval megmondani, hogy mi miért nem jó és hogy lehetne jobb. helyrerakni embereket, megmondani a frankót. ha kell, akkor a világmegváltó szemszögéből hegyibeszéd szerűen okoskodni, ha nem az kell, akkor jámbor rábeszéléssel kis szmájlikkal a sorvégén tanácsolgatni, ha még mindig más kell, akkor esetleg durva szavak és felkiáltójelek alkalmazásával lebeszélni. és az eltévedt lelkek megtalálják magukat és a helyüket és minden szivárványszínű lesz, bazmeg!! phöjj, most hörögve visszamászok a barlangomba és várom a következő áldozatomat. muhaha.

itt van nekünk a budapest retro. budapest retrot minden háztartásba. praktikus, modern, olcsó, gyönyörködteti a szemet, pallérozza az elmét, ilyesmi. fontos! beszélgetés a budapest retro készítőjével

egyébiránt mai mottónk a következő:
“szét fog tépni ez a tangó bébi,
szét fog tépni, mégis túl kell élni.”
merazjó. ez részben a budapest retroról jut eszembe, mert visszatekintve a kilencvenes évekre nagyon durva dolgokra emlékezhetünk. csak talán nem készült annyi buta film róla. ellenben érdemes végignézni az akkori honi popzene csodáin. lehet hogy végig is fogok - tervezgetem egykedvűen -, bár nem értek hozzá. de kell a fejlődés, mert már egy hónapja tart ez az áldatlan állapot, hogy itt írkálok. hújee. úgyhogy lesz tovább, lesz jobb, lesz szebb.