vonatpótlóautóbusz

nem bírom azokat az embereket, akik sok egyforma karakterrel igyekeznek nyomatékosítani mondanivalójukat és nem bírom a kovászos uborka szagát és a gépem hangját, mert nem tudok tőle aludni és a világot még mindig nem értem, de mivel most nincs időm rajta gondolkodni, ezért nem teszem, így aztán magamban sem találok hibát, úgyhogy bodottá.

először hát nyilván sötét van. sötétben ébredsz. legalábbis úgy valahogy. ésha esetleg nem, akkor lámpafény. az az jó, mert a dolgok szép narancsszínűek a csendben. amikor aztán telik az idő és egyre lassabban pattognak az ujjaid a billentyűn, lassul a beszéded és úgy végülis kezd mindegy lenni, mert a.. akkor… szóval talán aludni kéne, de aaz csak elvileg. mert. akkor. janem, hanem most. most nem fontos. tökmindegy, így el lehet bizonytalanodni. ni. azz belefér. az ablakon kinézve a fekete fák között egyre kékül az ég. mire a madarak is elkezdenek próbálkozni aa elnyomni a szomorú zenét, addigra teljesen világos van. kint és ilyenkor már az emberek beindulnak. tudom hogy ilyenkor már mennek a tompa napfelkeltében szatyorral a kezükben, fogják a pórázt, egykedvűen tekerik a biciklit munkába menet, meg várják hogy beinduljon és készülnek a napjukra szertartásszerű rendszerességgel. ilyenkor. mert akkorha máskor úgyhogy ilyenkor van a legtöbb fanatikus ember az utcán, aki így korán kel. mint olyan mint amikor mondják hogy gyere valamikor majd vizsgázni, lehet jönni fél négytől, akkor csak a nagyon elszántak mennek oda fél négyre, meg akik épp úgyis ébren vannak. mint a reggel, amikor a dolgok kezdődni látszanak, hát arra se megy el mindenki, legalábbis. csak akinek muszáj, vagy aki olyan. minden olyan ilyenkor mint egy átvirraszott éjszaka után. és te aludni mész, ő meg alvásból jön, vagy nem mész, de valahogy mégis egymás másik végén vagytok a másik emberrel. ellentétesen, úgy érzed. de ki tudja? végülis friss vagy, mert ettél is, de akkoris szokatlan időben kelsz fel ésésés látod meg tudod hogyan kéne. vaggggy hogyan van… vannak a dolgok éss hosszúakat pislogsz és olyat ásítol hogy beleremegsz meg tág szemekkel hosszan nézed a monitor alatti rendetlenséget, bámulsz ki a villamos hátulján a reggelbe, meg ahogy a nap rásüt a szemedre két ház között, nahát akkor eszedbe jut, hogy végülis ég a szemed az álmosságtól és azt hiszed nem vagy álmos, de.. hátde végülis lehet hogy tényleg nem. inkább éhes. tudni véled, hogy az alvás megfelelően adagolva tudatmódosító hatású szer. olyanhogy. személytelen lesz a találkozásod a világgal, egyfajta rácsodálkozás, hogyhát jéé más az egész, mint amikor esik az eső és az unalomig ismételt utcák is egészen más képet mutatnak a pocsolyák miatt, és beletörődve lépkeded át őket, hogy hát igen-igen, ez most tetszik, ez a találkozás is ilyen újszerű. újszerűvé. úrszerűvé úr szerű vé ember, tudod amikor fejenáll és széttárja a lábait, az vé alakú, és ő az aki régi napszemüvegben vár az újságra alulrólnézve. űrszerű. meg lehet ezt szeretni és kihasználni az előnyöket. igaz, hogy ez a.. a micsoda.. a napszak relativitása, amikor a kis rések, amikbe az ember az emlékeit teszi, na ilyenkor a legmélyebbek ezek. hát ez bizonytalanná tesz és teret ad az asszociációnak, meg a barackléivásnak, a lusta tettvágynak, ami lehet hogy egyszerűen csak unalom.. és végülis nem igazán számít, mert majd eljutsz valahova. ide. és többszöri próbálkozás után, még mindig itt vagy, mert talán félsz hogy ez elveszik, és közben arra gondolsz, hogy mivel is ment el ez az éjszaka? de végülis mindegy. meg kell próbálni, ennyi az egész.

én már nem kiabálok
én már nem kiabálok
én már nem vitázok
én már ezzel nem foglalkozom
én már ezzel a nem-foglalkozással se foglalkozom
én már az égvilágon semmit le se tekerek
én már nem ugrálok
de ha egy szót szólsz
letépem a fejedet

innen idéztem unalmas (álmos.. őő mittomén) estéken (estén… hajnalon, most) aktuális olvasnivalót: drMáriás - szép a puszta

a zene! üvölt a zene. remegnek a basszusok és egy csávó szomorúan kiabálja bele a fülembe, hogy you are nothing without meee. aztán egy kis csend! aztán újra a zene! nem-nem, ez már zaj! a zaj egyre csak erősödik, egyszercsak átfordul csendbe! csend van. végtelen zörgő csend és minden ebben a csendben mozog. mi megyünk a lakótelepen át, én egy babakocsival. milyen babakocsi ez? nembaj, úgy tűnik valami ismerős gyerek. megyünk tovább a zajszerű csendben. az óvoda mellett pénzt vesznek ki a nénik ésésés a csendben üvölt a bankjegyautomata zaja. mi azért megyünk tovább. odaérünk a térre. egész kopár borús a tér. ez most ilyen ésés elkezd esni az eső. be is húzom a babakocsi tetejét. csak egy kicsit esik. a baba nyögik egyet és alszik tovább. még… még mindig csend van. kicsit nyugtalanító vihar előtti csend. hát nyomasztó itt állni a tér közepén, induljunk el vissza. induljunk.. ott.. a.. a fodrász! be kell jelentkezni. a. elindulunk arra. közel van. a babakocsi egyik alkatrésze jópofán kattog ahogy mozgatom. ehe. ahogy felnézek, már van velem valaki. felajánlja hogy elkísér. ő a… mindegy elkísér és ésés a hátralevő pár méter.. még ketten csatlakoznak hozzánk. errefelé sok az ismerős. régi ismerősök.. aöööodaérünk és de minden olyan zavaros. bemegyek mert látom, hogy ott.. ottbent a szokásos fodrásznő. szőke haja… azt.. látom a feje fölött, hogy az ő haja.. a.. bemegyek. bent már minden más. másvalahogy. az újonnan csatlakozó srác is jön velem és.. nem tudom mit akar, egy ezres van a kezében. sokan vannak bent. aaddííg a addig amíg megkérdezi, hogy adnak-e áfás számlát, addig én körülnézek. ésss. mert átalakították a helyet, olyan szűk lett. legalábbis szűk, tágasabb volt. megmeg meg ezek a barna betétek. as aso a sok könyv az ablakban.. azok.. és mindnek kifelé van a gerince.. áfás számlát nemmm adnak. hátakkor - mondja a srác - hátakkor majd otthon csinálunk és kimegy. én jövök és mondom hogy.. hogy-hogy hogy szeretnék bejelentkezni a holnapra. felajánlja a félhármat. a-a-a fél három? nem lehetne később? úristen miért van ekkora pult a fodrásznál? nem, aszongya… elkezdni nézegetni a könyvet, hogy… később fél hhééééét. aa máraa a–aaa-a-lig értem, fél hét?? igen aag43brghhgra z4zwqa6 cvr3jrrzí az nyolcázmilióezer hatszázhétnyolc 4negyvenötezerszá72kettő másodperc az jóó jóójójóó. jó nem kell idegeskedni jóójó másodperc fél három akkor.. ak–kkor az jó lesz akkor csak ez a zaj bazmeg.. ez a. nem értem de jó jóóvan jólesz. ésaz ajtót valaki kinyitotta és mi ez a zaj. ez a.. a zaj, valaki csöngettek. az ajtó.. valaki benézett a szoba.. a.. jahogy… akkorviszont… meleg van. párnák és takaró és… a zaj elmúlik… hogy 16:02… fú.

mi is történik egy szórakozóhelyen? az emberek mindenféle előzményeket követően ellátogatnak a szórakozóhelyre. megnézik mivan, pacsiznak és pusziznak a haversrácokkal és haverlányokkal, vásárolnak maguknak innivalót és aztán beleélik magukat a helyzetbe, hogy ők egy szórakozóhelyen vannak bizony. vegyünk most egy táncos szórakozóhelyet. előbb-utóbb mindenképpen megszólal valami zene és egyszercsak előkerülnek az emberek, akik úgy érzik, hogy hát ez a zene olyan jó, hogy ütemre kell mozgani rá. szép lassan elindul a táncolás: ugornak, rázzák a csípőt, emelik a kezet és a lábat, forgatják a fejeket, a fiúklányok testmozgásukkal felkeltik egymás érdeklődését, keverednek, nyalogatják egymás száját, bűvészkednek a fényrudakkal, fújják a sípot, a haverek összekapaszkodva ugrálnak, néha egymás arcába üvöltik a dalszöveg egy-egy magvasabb gondolatát a napszemüveg mögül vagy a hosszúhaj alól. vannak persze békésebb jószágok, ők csak nézik hogy mivan, iszogatnak, dumálnak, bambulnak, helyváltoztatós taktikát követve méricskélik a mulatság résztvevőit. a lemezlovas eközben egymás után nyergeli a jobbnál jobb korongokat, teljesíti az esetleges kéréseket, a személyzet meg rámosolyog, odaszól, feltöröl, elad, kiszolgál. mindenki alkalmazkodik a szerepéhez, vagy valaki máséhoz. a táncolós és a nemtáncolós népség persze állandóan cserélődik, alkalmi és hosszútávú barátságok kötődnek és szakadnak meg, elhangzanak kedvenc számok, az italkészlet jelentőseg megcsappan, néhol takarítani kell, a nép letáncolja magáról a zsírréteget és a heti feszültséget, elkölti a pénzt, a dídzsé odatesz egyet a kultúrának, a személyzet reggelre elfárad és a biztonságiak sem unatkoznak. a végén pedig majd mindenki hazamegy, azt mondják, hogy hűde jó/szar/átlagos buli volt. aztán a következő héten ugyanez történik.
na persze. ugyanaz? valakinek élete legjobb bulija, valakinek élete legszarabb bulija, valakinek egy a sok közül, valaki meg otthon marad. mindenkinek más. olyan ez is mint minden más.

mer az úgy van, hogy kimegyek a konyhába, a hajnali félhomályban kibontok egy doboz tejet, iszok egy kicsit, vissza a szobába, leírom ezt, aztán halkabbra veszem a zenét és nyugovóra térek.

hétvégén újra megnéztem a magnólia c. filmet, valahol balra írtam is róla egy-két keresetlen szót. azt vettem észre, hogy több szereplő életét a gyerekkori élmények tették tönkre/határozták meg. persze ez nyilvánvaló dolog, alapvetően mindenkivel így van, de szerintem sokan nem hiszik el magukról ezt, nem ismerik el. vagy nemtom mások hogy vannak vele, de én sokat gondolkodtam ezen már korábban is, hogy mondjuk én azért vagyok ilyen amilyen, mert történtek bizonyos dolgok 10-15 éve: a kórházba járás, a csúfolódás, a dolgok amikért szidást kaptam, az emberek akik átvertek, az a több mint hét évvel ezelőtti nap amikor utoljára sírtam, és és és ennyi jut most eszembe, onnantól úgyis más történet. meg önéletrajzot se akarok írni. csak mégis, voltak ilyen dolgok, amiken sok múlott. most meg azzal telnek a napjaim, hogy próbálom használhatóvá tenni, azt ami ebből lett. és te, hogy vagy?

a játékboltban és láttam olyat is és képzeld hogy az izé ésakkor hú aszta. szerintem játéktervezőnek csak elborult elméjű emberek mennek, esetleg direkt borogatják az elméjüket elfele valami szerrel. vagy nemtom, de a bugyuta gyerekjáték kitalálása trükköt veszélyesen kreatív módon mutatják be. lehet, hogy jó ha csak játékokat terveznek. elbeszélgetnék egyszer valami vad játéktervezővel, hogy mit csinál például szabadidejében…
mellesleg az életkor és a játékboltban eltöltött idő aránya vajon mennyire jellemez egy embert? mármint egy olyat aki életkorából adódóan nem számít potenciális vevőnek. mindenesetre érdemes néha benézni.

a világ igazából egy embertár. mi csak hisszük hogy nem, pedig fordítva van. a könyv kölcsönzi ki az embert az embertárból, amit mi világnak hívunk. van mindenféle ember, fiatal, öreg, lány, legény, kedves, mogorva, hosszúhajú, kockásinges, tetovált, sminkelt, félkezű, elegáns, napszemüveges, stb. aztán a kikölcsönzött ember fogja a könyvet, olvasgatja elalvás előtt, aláhuzogat benne, kifénymásol vagy kitép dolgokat, elviszi magával nyaralni, odaadja a barátjának vagy a nagymamájának, berakja a fotel alá lábnak, viszi magával vizsgára, nézegeti a képeket, beleteszi a kedvenc könyvjelzőjét, vagy bármi. ez mind benne van a katalógusban, de ha a könyv tanácstalan, akkor az embertáras néni ajánl valamit. így aztán a könyv olyan embert választhat, amilyen az igényeinek megfelel. ha pedig letelik a kölcsönzési idő, az emberek visszakerülnek az embertárba. vagy ha nagyon a könyv szívéhez nő az ember, akkor nem viszi vissza. hiába a felszólítások, emberesboltban nem lehet kapni, úgyhogy nem viszi vissza. jó dolog az embertár, mert anélkül tudhatják meg a könyvek, hogy milyen számukra elképzelhetetlen dolgokat csinálnak az emberek, hogy meg kéne vegyék az emberesboltban. van ez így…
erre még a sörfesztivál után jöttünk rá, amikor a jazzben dumáltunk páran. miheztartásvégett.

- gyere józsi, sietnünk kell. anyu már vár az ebéddel. tudod, hogy nem szereti, ha késünk… gyere, gyere…
- nade nem tudok. nem látod, hogy nem tudunk megmozdulni se?! be vagyunk..
- neeem!!! tudod, hogy ez nem igaz! megint azt hiszed, tudom, de erősnek kell lenned! fogd a táskád és induljunk.
- nade a… a háromszög. nem tudunk kilépni innen. tudod, hogy nem. minden hiába, már mindent próbáltunk..
- nem józsi… el kell hinned, hogy van világ ezen kívül!
- világ? MILYEN VILÁG??? MIT TUDSZ TE? MIT?? :((( még szemünk sincs! meg fülünk. honnan tudhatnánk, hogy van világ ezen a táblán kívül? HONNAN???
- józsi… dehisze…
- NEM ÉS NEM!!! ha most elmegyünk innen, akkor minden megváltozik.. és-és-és lehet hogy elveszik minden.. nem tudom mi lenne akkor. nem ismerek senkit és semmit… félek.. én… én nagyon félek…
- jólvan.. semmi baj… majd holnap is megpróbáljuk..
- jó… de én-én-én ilyen vagyok, nem tudok változtatni.. nem.. én… én-én nem. pedig szeretnék!
- tudom… nyugodj meg! majd egyszer sikerül…
- igen.. egyszer biztos sikerül.